A fényképek tanúsága szerint, két nappal azután, hogy elkészült az első prototípus az apró elemekből, a barátainkkal nekiálltunk a tesztelésnek.
Aki volt már hasonló helyzetben, az át tudja érezni a játék első bemutatásának izgalmát. Pláne egy olyan játékét, aminek ekkor még se igazi szabályrendszere, se tematikája nem volt és maguk a játékelemek is csak pillanatragasztóval egymáshoz rögzített fakockák voltak. Ráadásul olyan lehetetlenül kicsi méretben, ami tovább bonyolította a helyzetet.
Ennek ellenre, órák teltek el, és a játék még mindig az asztalon volt. Újra és újra kellett játszani, jöttek sorban a jobbnál-jobb ötletek és az látszott, hogy a legegyszerübb szabályokkal játszva is élvezetes, pergő party-játék kezd formálódni.
A csapatot magával ragadta az elemek elhelyezésének izgalma és ahogy nőtt az építmény, úgy nőtt a feszültség is az asztal körül, tudva, hogy a torony bármikor leborulhat.
Próbára lett téve mindenki térlátása, kézügyessége és stratégiai érzéke és az is kiderült, hogy a dobókocka a véletlenszerűség determinálásával pont azt az izgalmat fokozza, amire egy igazi intelligens party-játéknak szüksége van.
Hozzáteszem, hogy társasjátékok ismerete tekintetében egy nálam sokkal hozzáértőbb közönségről van szó. Egy olyan baráti társaságról, akik évtizedek óta játszanak együtt, különböző komplexitású játékokkal, így az általuk adott visszajelzések a legfontosabb értékeivé váltak a fejlesztés korai szakaszának.
Nem győztem jegyzetelni az észrevételeket és különösen a szabályokra vonatkozó gondolatokat, melyek nagyrészt be is épültek a SUPERA szabályrendszerébe.
Jöttek közben a jobbnál-jobb névjavaslatok is és a játék továbbfejlesztésére vonatkozó zseniális ötletek.
Kívánom mindenkinek, aki a saját ötletét validáltatni szeretné, hogy pont ilyen barátai, segítői legyenek!
Köszi srácok!
