(borítókép: CC)

Hol volt, hol nem volt..

...nem is olyan rég, amikor az ismert és ismeretlen világok között még szabad átjárást biztosított a sarki fény, és a tenger áramlatai olyan tájakra is elrepíthették a legbátrabb hajósokat, amelyeket ma már zord sziklafalak zárnak láthatatlan fjordok rejtekébe, túl az Üveg-hegyen de még innen az Óperencián, volt egy hatalmas erdő.

Nagyobb volt ez az erdő, mint az Amazonasi Esőerdő, sőt még az Északi Vadonnál is messzebb terjeszkedett. Fái magasabbra nyújtózkodtak, mint Trollskogennek, a Trollok Erdejének óriásai, vagy a Fekete-erdő daliás fenyői. Varázsa nagyobb volt mint Zhangjiajie erdejéé, lakói káprázatosabbak voltak mint a Tarka erdőé vagy Aldheorte rengetegéé. 

Olyan öreg fák alkották, amelyek mellett a kaliforniai Fehér-hegység Matuzsálem-fája, a Llangernyw-i tiszafa vagy éppen a tölgyek királya a Kongeegen is csak zsenge suhancnak bizonyulna. 

Ennek az erdőnek a fái mellett eltörpülnek Redwood mamutfenyői, az illatok elnyomják Borneó és Szumátra szantálfáinak erejét, és van valami nagyon, nagyon különös ebben a vén vadonban, ami ugyanúgy ott lapul sejtelmesen kint a fák között, mint Ghostwoodban, vagy Aokigahara erdejében.

Hogy miért nem hallottunk még soha erről az erdőről?

Mert akkora volt, hogy a lombjai közül nem ért ki a madárhang, árnyai közül nem jött ki a fény, ösvényein pedig soha nem találkozhatott egymással Robin Hood és a Nottinghami városbíró, mert hét nap, hét járásnyira elkerülték volna egymást. 

Ahogy a helyi Piroska is elkerülte a farkast, Rumcájsz pedig ha 100 éve indult volna el Jicin városába, még akkor se ért volna haza Mankához és Csibészkéhez vacsorára.

Na. Ebben az erdőben élt három fiatal fa.

Egy fehér törzsű szálegyenes bükk, mely minden bükkfa ősének termetét és keménységét örökölte.

Egy vörös törzsű mahagóni, legszebb példánya nemzetségének.

És egy fekete vad dió, az erő és méltóság legnemesebb képviselője.

Egymás mellet, az erdő közepén sarjadtak a legtáplálóbb talajon és cseperedtek saját fajtatársaik közelségében.

Együtt ébredtek a hajnali harmattal, fürdőztek a reggeli fényben, gyűjtötték az erőt, hogy ellenálljanak süvítő szélnek, ágtörő fagynak, zúgó viharnak és legyenek ők a legnagyobbak, hogy termetükkel védjék az erdőt és uralkodjanak a teljes ismert és ismeretlen világ felett.

Mert a világot, az erdőt, csak egyetlen fa uralhatja.

A legnagyobb fa.

A fehér törzsű bükk, a vörös mahagóni vagy a fekete vad dió.

Ki nyújtózik végül a legmagasabbra? Kinek az ága látja meg reggel először a napfényt és ki látja utolsóként a naplementét?

Ki uralkodik a világ felett?

Erről szól ez a torony építő játék.